As Friends Rust (USA), Analena (HR), Sedative Bang! (H)
- 2000 szeptember 10, Trafó Club, Gödöllő Palotakert
Undergroundpcdome.hu

Az est fellépő zenekarai közül a magyar színeket a Sedative Bang képviselte. Aki némileg jártas H.C. körökben, azoknak nem kell őket bemutatni. Kell, hogy ismerjék őket.
Az 1991-ben alakult csapat azóta is az elsőszámú HC képviselő Magyarországon. Ez vitathatatlan.
A zenekar magját tagcserék után a váci Sinkó testvérek, Gergő (ének, gitár) és Levente (basszusgitár) valamint Józsa Zoli (dob) a IV. kerületből alkotta.
Az elmúlt hat év során a gitáros Patát, Indy (ma Burning Inside) követte, nemrég pedig Herceg Laci szállt be "másod-gitárosnak". 1997-ben Józsa Zolit a szintén váci G.Z. váltotta fel.
A mai koncerten a dobok mögött a nagyszerű Seven Days a Week zseneiális dobosa, Fúró tartott bemutatót, ugyancsak kisegítő zenészként, ám teljesítményét nézve/hallva teljes jogú tagként szerepelt.
Ezen a napon a közönség az idő szorítása miatt ugyan, csak rövid ízelítőt kapott. De aki eljött nem csalódott bennük.
Igaz a zenekar pörgősebb koncerteket is megélt már, ezúttal elmaradt a stage diving (vasárnap lévén sokan nem jöttek el...), az "old-scool arcok" meg talán úgy érzik kinőttek már abból, hogy magyar zenekarra mozogjanak, inkább csak a háttérből szemlélődtek.
Egyszóval teljesítményből nem volt hiány, összességében színvonalas játékot kaptunk teátrális közönségjelenetek nélkül.
Mindenesetre reméljük, hogy a Sedative Bang mielőbb talál egy jó kis törzshelyet, ahol bizonyos rendszerességgel jelen lehet. Mert szükségszerű a jelenlétük...
Akit bővebben érdekel a zenekara, a következő címen olvashat róluk:
Hiba! A könyvjelző nem létezik.
- S.T. -
Történt, hogy G. barátom felkért, szemléljük meg a Trafóban a hétvégi H.C. bulit. Engem, mint a műfaj avatott szakértőjét...(nem igaz), majd én tudom, aha, na persze, majd ezt is, én aztán mindent. Hát hogyan? Sehogyan. Ja, hogy "tollforgató" vagyok, és H. C. szakértő, kalandra fel! A Trafóba, Gödöllőre... ismerjük, jó hely! Előbb volt, mint a pesti, és kevésbé sznob.
Na csináljuk!!!!
Néhány sörmentes szó a klubvezetővel, hogy aztán mentesüljünk a mentességtől. Maradjon a sör. Emberünk szerény, mértéktartó, visszafogott, hiányzik belőle a klubvezetői felsőbbrendűségi komplexus. Elmondja, hogy a non-profit képmutató szerveződéseket űberelő módon deficit-profit hitelezői elől adósságból-adósságba menekülve üzemeltet, jó csávó. Úgy üzemeltet, ahogy mi élünk, itt a helyünk. A zenekarokról sokat nem tud, keressük meg a turnémanagert. Na ez a 8. szabad művészet, maradok az írásnál. Ellenben találkoztunk egy csupa bűbáj Sedative Bang rajongóval, aki megígérte ír róluk, nekünk, nektek néhány sort a zenekarról. Köszönjük! A lustaság fél szakma!
A pincehelyiség disco-s berendezése érdekes kontrasztot teremtett a zene súlyával szemben, a közönség meglepően konszolidált, néhol teljesen normális, a hangulat bensőséges, itt-ott családias /botrány!/
Analena /Krohác/ kezd. No Doubt-os, húzós keménység, lányos hisztivel keverve, jól van, nem rossz, megtapsoljuk őket. Jöhet a Sedative Bang. Na igen, ez az, no itt a H.C. kérem tisztelettel... jól nyomják. A művészek megajándékoznak minket a "talán mégiscsak történik valami" illúziójával, katartikus. Igazi, őszinte kőkemény, koncert hangulat, érzelemvihar. Itt kérem szerelmek szövődnek és bomlanak fel, klassz! Bár sajnáltam, hogy angolul énekelnek. Kár.
Következik az As Frinds Rust /USA/, de sajni indulnunk kell vissza az utolsó hévvel, no nem ami bennünk van, hanem ami a sínen, de nem öngyilkos.
Később megtudtuk az As Friends Rust-ról, hogy művészetüket az energikus, lendületes káosz jellemzi. A hangulatra az "akármilyen rongyos is a világ, csakazértis jól érezzük magunkat" volt jellemző.
De a kaland most kezdődik!
Gyanútlanul felszállunk a HÉV-re, tudván, mivel 20-kor a pénztárak bezártak, jegyet az ellenőrnél vesszük. Hát egy fenét! Ezen az egy állomáson a pénztár non-stop nyitva van. Erre vonatkozó információt az állomásra visszatérve nem találtunk, kisbetűs rész alul szindróma. Tehát venni kellett volna..., mondjuk neki: nem tudtuk. Mondja: nem érdekli, pótdíj ide neki hamar. Mondjuk sajnos csak a jegyre, van /ami igaz is/, de erre ő: akkor leszállunk vagy rendőrt hív. Mutatjuk, bérlet, diákigazolvány, ő nem, nem enged. Itt a tanonca, hogyan mutasson példát nekie. Javaslom, mutasson példát emberségből, rugalmasságból, hisz nem szándékoztunk lógni és nyilván tudja milyen az évekig csóró egyetemistának, lenni. Nem tudta. Kallerünk az evolúció ama vadhajtását képviselte, melynek vadabb időkben már szelektáklódnia kellett volna. Nem tudta. Torzul a feje, G. feje is kezd harctéri vonásokat felvenni. Na jó, szálljunk le. Leszállunk. Ordítozás, alant az út mellett jól szervezetten rendőrök korrumpálják magukat. G. nyomdafestéket nem tűr, köpköd. A rendőrök ránk se hederítenék, szerintem le kellett volna tartóztatni bennünket. Nem tudták. Utolsó HÉV volt.TOUKACCA!!!
Puszilok, csókolok, imádok, ölelek, rühellek mindenkit.

- A -

2000 szeptember